Koncertszervezés: Vitelki Edit 0630-9351-605

Cozombolis biográfia


Karrierje elején Cozombolis több együttesnek is tagja volt, tönnek között: basszusgitározott az NCW-ben, gitározott a Tenkes kapitányában és szintetizátorozott a Rémkoppantókban.

2003-ban egyik barátjával, Tóth Lászlóval elkezdte összeállni az első albumuk zenei anyagát, majd szerveztek maguk köré egy teljes együttest. 2004 tavaszára már 12 dal volt készen. Szülővárosában Szolnokon Szőke András akkor forgatta Zsiguli című filmjét. A producer hallotta már Cozombolis zenéjét, kért is demót meghallgatásra. Az együttműködés összejött, a Zsiguli című film betétdala egy még nem rögzített szerzemény lett, melyet először egy szál gitárral adott elő a producernek.

Az első lemez megjelenése előtt résztvevője volt a Reggae Rodeo 2006 elnevezésű reggae-turnénak: a fellépők hat napon át minden este koncertet adtak a Balaton különböző településein.

2006-ra lett kész egy teljes lemezanyag, de csak 2007 jelent meg, Valami most kezdődik el címmel. Zenéje mediterrán hatásokat tükröző dallamos pop-reggae-rock, szövegei pedig igen sajátosak: szinte minden dala pozitív életérzést sugároz.
„ „A dalaimat azoknak írtam, akik hozzám hasonlóan szeretik a vidámságot, az életet és nem mindig a rosszat akarják megtalálni ebben a világban.” ”

– Cozombolis Leonidász Péter

Az album első kislemeze 2006 júliusában jelent meg, szintén Valami most kezdődik el címmel. A dalhoz készült klip rögtön a harmadik helyet érte el a VIVA TV hivatalos slágerlistáján.

A második kislemez az A zenétől felforr a vérem című dalból készült. Ez a dal már elérte az első helyet a VIVA Charton. Az album harmadik kislemeze egy komolyabb hangvételű dal, a Mintha a testvéred volna.

A második album 2008 őszén jelent meg, Fülig ér a száj címmel. A lemezelőzetes kislemez és videoklip áprilisban készült el, melynek címe szintén Fülig ér a száj.

Az album második kislemeze az Érezd az ütemet című számból készült.

2009 áprilisában jelent meg hatodik videoklipje, a Végre itt a nyár című dalából, melyben a VIVA TV egyik műsorvezetőjével, Bennel énekel.

Ajánlott oldalak:

Rendezvényszervezés


Együttesek oldalai:


30Y
Anti Fitness Club
Apostol
Bad Boyz
Bikini
Billy Idol Tribute Band
BNF
Bon Bon
Cozombolis
Crystal
Desperado
Dolly Roll
Dred n' Doris
Edda
Első Emelet
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Gonzo
Groovehouse
Heaven Street Seven ( HS7 )
Idiot Side
Irigy Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag
Korál
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Nagy Feró és a Beatrice
Pacsirták
Republic
Retroshow ex-Hip Hop Boyz sztárokkal
Ritmo Brazil - A brazil show
Roy & Ádám
Sugarloaf
Szikora Róbert és az R-GO
tornado
UFO együttes
United
Vad Fruttik

Előadóművészek oldalai:


Adri
Aradszky László
Arató András
Ásós Attila Pacsirta
B. Tóth László
Baby Gabi
Barbee
Bery
Brasch Bence
Caramel
Csepregi Éva
Csonka András
Demjén Ferenc
Détár Enikő
Dévényi Tibor
Dobrády Ákos
Enikő
Fekete Pákó
Fenyő Miklós
Gáspár Laci
Gergely Róbert
Harangozó Teri
Harsányi Levente
Horváth Charlie
IVAN
Katinka
Király Viktor
Komár László
Koós János
Korda György - Balázs Klári
Kovács Kati
Kovácsovics Fruzsina
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Mary Zsuzsi
McDc - Veres Robi
Moór Bernadett
Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum Orsi
Polyák Lilla
Postás Józsi
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
SP
Szekeres Adrien
Széles Iza
Szűcs Judith
Tabáni István
Torres Dani
Tóth Vera
Varga Feri - Balássy Betty
Vásáry André
Zoltán Erika
Zsédenyi Adrienn

Humoristák oldalai:


Badár Sándor
Bajor Imre
Dombóvári István
Éles István
Fábry Sándor weblap - Fábry Sándor Műsorszervezés
Forgács Gábor
Hadházi László
Ihos József
Kiss Ádám
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Füles Mackó
Judit és a Zenemanók
Lilly Baba